Az "alma" szó a modern kínaiban a szanszkritból származik, amely egyfajta gyümölcs, amelyet az ősi indiai buddhista szentírások említenek, először "pinpo"-nak nevezték, majd később a kínaiak kölcsönözték, és "pingbo", "alma (alma) po"-val rendelkezik. és egyéb írások. A "Qunfang Spectrum and Fruit Spectrum" című mezőgazdasági könyvben a Ming-dinasztia Wanli-korszakában az "alma" szó szerepel: "Alma, az északi földről, Yan Zhao különösen jó." Ezt követi a Linqi test. A fa teste egyenes, a levelei zöldek, mint egy erdő és nagyok, a termése pedig olyan, mint a körte és sima. Nyers zöld, főtt félig piros és félig fehér, vagy teljesen piros, sima és aranyos játék, illata néhány lépés. Édes fenyő íze, a főzetlenül úgy eszik, mint a vatta, túlérett és homokos, csak nyolc-kilenc főtt a legjobb." A kínai mezőgazdaság és gyümölcsfák történetében sok szakértő úgy gondolja, hogy ez a szó legkorábbi használata " alma" kínaiul.
A kínai őshonos almanövényeket az ókorban "citrus" vagy "Ringo" néven is ismerték. Li Shizhen azt mondta: "Citrus és Lin Yong, egy fajta és kétféle, a fák valóban olyanok, mint Lin Yong és nagyok. Három szín van fehér, piros és cián, a fehér sima, a piros a danqi, és a zöld a zöld mandarin" és a "Linqiao, vagyis a citrusfélék kicsiny és gömbölyű része, típusai az arany Ringo, a vörös Linqiao, a víz Linqiao, a méz Linqiao és a fekete Linqiao, amelyek mindegyike színükről és színükről kapta a nevét. íze." A "Food Materia Medica"-ban pedig az is szerepel, hogy "háromféle Lin Yong van, a nagy idősebb Lin, a kerek Lin, a kicsi pedig fanyar". "A kínai kultúra hatására a "ringo" japán szó egy alma. Tajvanon egyes tajvani beszélők a japán "rin-go" szót is használják.
